Az Európai Unió jelenleg a kontinens 15 országának, közel 380 millió polgárának társulása. Európa máig is egyetlen integrációs szervezetének alapgondolata és célkitűzése az európai népek közötti béke, a politikai egység, a közös gazdasági és szociális fejlődés biztosítása.
Az európai integráció alapjait a második világháború után rakták le, amikor is Robert Schuman francia külügyminiszter 1950-ben deklarált javaslatára 1951. április 18-án Belgium, Franciaország, Hollandia, Luxemburg, Németország és Olaszország megteremtette az Európai Szén- és Acélközösséget. A szervezet továbbfejlesztéseként 1958. január 1-jével életbe lépett Római Szerződés nyomán jött létre az Európai Gazdasági Közösség (EGK), valamint az Európai Atomenergia Közösség (EURATOM).

Az integrációk jelentős gazdasági sikerei további országok belépését szorgalmazta, s 1973-ban Anglia, Dánia, Írország, 1981-ben Görögország, 1986-ban Portugália és Spanyolország, 1995-ben pedig Ausztria, Finnország és Svédország vált a közösség tagjává.
Az EGK feladatainak elmélyülésével, a közösség egységesülésével az 1992. évi Maastrichti Szerződés létrehozta az Európai Uniót. A magasan szervezet társulás lehetővé tette, hogy a közösségi intézmények 17 területén együttesen intézzék a közös politikát, közösen lépjenek fel a kül- és biztonságpolitika területén, valamint együttműködjenek a belső biztonság erősítése érdekében. A szerződésben döntöttek a közös európai pénz bevezetéséről, valamint létrehozták a tagállamok valamennyi állampolgárára kiterjedően az uniós állampolgár intézményét.

Az 1999. május 1-jén életbe lépett Amszerdami Szerződés tovább mélyítette az együttműködéseket, s szorgalmazta a továbbfejlesztés irányait. A 2000. évi Nizzai Szerződés pedig már az Unió kibővítéséről döntött, amellyel megvalósulhat Európa politikai korlátoktól mentes egységesülése.