Az
Európai Unió jelenleg a kontinens 15 országának, közel 380 millió polgárának
társulása. Európa máig is egyetlen integrációs szervezetének alapgondolata és
célkitűzése az európai népek közötti béke, a politikai egység, a közös gazdasági
és szociális fejlődés biztosítása.
Az
európai integráció alapjait a második világháború után rakták le, amikor is
Robert Schuman francia külügyminiszter 1950-ben deklarált javaslatára 1951.
április 18-án Belgium, Franciaország, Hollandia, Luxemburg, Németország és Olaszország
megteremtette az Európai Szén- és Acélközösséget. A szervezet továbbfejlesztéseként
1958. január 1-jével életbe lépett Római Szerződés nyomán jött létre az Európai
Gazdasági Közösség (EGK), valamint az Európai Atomenergia Közösség (EURATOM).
Az integrációk jelentős gazdasági sikerei további országok belépését szorgalmazta,
s 1973-ban Anglia, Dánia, Írország, 1981-ben Görögország, 1986-ban Portugália
és Spanyolország, 1995-ben pedig Ausztria, Finnország és Svédország vált a közösség
tagjává.
Az
EGK feladatainak elmélyülésével, a közösség egységesülésével az 1992. évi Maastrichti
Szerződés létrehozta az Európai Uniót. A magasan szervezet társulás lehetővé
tette, hogy a közösségi intézmények 17 területén együttesen intézzék a közös
politikát, közösen lépjenek fel a kül- és biztonságpolitika területén, valamint
együttműködjenek a belső biztonság erősítése érdekében. A szerződésben döntöttek
a közös európai pénz bevezetéséről, valamint létrehozták a tagállamok valamennyi
állampolgárára kiterjedően az uniós állampolgár intézményét.
Az 1999. május 1-jén életbe lépett Amszerdami Szerződés tovább mélyítette az
együttműködéseket, s szorgalmazta a továbbfejlesztés irányait. A 2000. évi Nizzai
Szerződés pedig már az Unió kibővítéséről döntött, amellyel megvalósulhat Európa
politikai korlátoktól mentes egységesülése.
|